Még mindig félek az injekciótól

Ma édesanyám elment vérvételre. Ekkor eszembe jutott néhány hónappal ezelőtti hasonló vérvételi élmény ugyanebben a kórházban. A sok vérvétel közül ez különösen emlékezetes maradt, ahogyan azt egy Instagram-kommentben is leírtam, egy anya-lánya páros miatt. Az édesanyja haja már őszült, a lánya pedig nagyjából az én koromban lehetett, sajnos autizmussal élt. Mindenben szüksége volt valakire, aki segít neki, és a lány kiszámíthatatlan viselkedése miatt az édesanyja nagyon szenvedett. Közben a szemeteskosarat kereste, én pedig "sajnálom, nem vettem észre" – mondtam, de végül én magam találtam meg a kosarat és mutattam meg neki, aminek nagyon örült.

A páciens ugyanabban az időpontban érkezett, mint én. Én már befejeztem a vérvételt, de az anya és a lánya még mindig a kocsiból pakolt ki valamilyen iratokat, tehát még nem voltak teljesen készen. És a vérvételi helyiségben is egy időben voltunk. Én meglepően(?) nyugodtan viselkedtem, de a lány nem hagyta abba a "hagyd abba!" és "mit csinálsz!" kiabálást, így egy extra nővér is oda kellett álljon hozzá. Teljes káosz volt. Én viszont, ahogy mindig is, kétszer-háromszor is meg kellett szúrni, mielőtt végre sikerült vért venni, mert nem volt látható az ér.

Közel negyven évesen a tű még mindig félelmetes számomra. Gyakori kórházi tartózkodásom és műtéteim gyermekkoromban – infúziók, injekciók – miatt a kórház hangulata, a szagok, sőt még az orvosok fehér köpenye isfajta traumát okozott. Ezért diákként és felnőttként is utáltam a tűket, és félelmetesnek találtam, ahogy a bőrömbe szúrják. Még az amerikai bevándorlási papírokhoz szükséges orvosi vizsgálat és az oltások alkalmával is a szüleim "Miért nem tudsz nyugton maradni?" – kiabáltak rám.

Felnőttként tudom, hogy az érzelmek helyett az eszemmel kell uralkodnom magamon, de amikor a nővér erősen megüti a bőrömet, és fertőtleníti a területet, az még mindig a pokol kapuja. És nem csak mostanában, hanem minden vérvételnél a nővér alaposan megvizsgálja a karomat, tapogatja, és nem találja a megfelelő helyet a szúráshoz, így mindig legalább kétszer kell szúrni. Ezért utálom még jobban.

Apropó, háromszor is beoltottak a Covid-19 ellen, és büszke vagyok magamra, hogy kibírtam. Úgy tűnik, kevésbé fájt, mint a vérvétel (olyan volt, mintha csak finoman megcsípett volna?). De persze a vérvétel és az oltás mérete és folyamata más, ezért ez érthető.