Csak hálás vagyok

Útban a templom felé, hirtelen ez a gondolat fogalmazódott meg bennem. Mennyire hálás vagyok az otthonomért, a "szülőföldemért", ahová bármikor visszatérhetek... Olyan fájdalmas volt látni a hírekben a hajléktalanokat, és azokat, akik mindenüket elvesztették a természeti katasztrófákban. Semmit sem tudtam tenni értük. Ezért most annál inkább arra törekszem, hogy a családommal és szomszédaimmal gyakoroljam Jézus szeretetét.

Amikor autóval mentem, azon tűnődtem, "Vajon ezek az autók hova mennek, és miért?" Mindenkinek megvan a maga története, és az oka annak, hogy itt telepedett le. Ugyanebben az időben élünk, és együtt formáljuk Amerika új történelmét. Bár nem tudok jelentősen hozzájárulni, de büszke vagyok arra, hogy egy kis részt vehetek benne.

Valójában még ma reggel is azt terveztem, hogy hetente több téma alapján is írok hálánkat. De a vasárnap hasznos eltöltésének folyamatában az aggodalom merült fel, hogy a magánéletem ki lesz-e téve. Ezért nem "hónap napja hálánatk" címmel fogom írni, hanem mint ma, szabadabb hangulatban, egy különösen megható téma alapján írok majd ide egyenként.

Ezért újra átértékeltem, mennyire értékesek ezek az együtt töltött pillanatok a családommal. Bármilyen közel kerülök is másokhoz a világban, ők mindig is idegenek maradnak, és sosem fognak mélyen megérteni engem. Bár néha veszekedések és konfliktusok is vannak a családban, mégis együtt élünk, megbocsátunk egymásnak, és a meleg szavakkal, öleléssel újra békesség és gyógyulás van közöttünk.

Ma sok minden történt, és elég hasznosan töltöttem a napot. A vasárnap estéjét pihenéssel töltöm, és holnaptól újra igyekszem a Mindenható által adott időben. Még YouTube videót is készítettem... És igazából a "durumis" is majdnem pihent volna, de a napi egy bejegyzést nem tudtam kihagyni, így megosztottam ezt a kis történetet.