Rövid történet anyukám miso leveséről

Mostanában is, de alapvetően mindig is válogatós voltam az ételekkel. Inkább a cukros, sós, erős vagy új ételeket szeretem, és keveset eszem. Korábban már említettem, hogy a tojásból, almából és banánból álló reggeli számomra általában nem egy kellemes élmény. A miso leves is hasonló volt. Nem szerettem a jellegzetes, dohos szagát és ízét.

Már nem is emlékszem, hogy hány évvel ezelőtt történt. De egyszer, ahogy néztem a bugyogó miso levest, nagyon erős vágy fogott el, hogy belemártsam a rizst. Akkoriban mindig egyedül ebédeltem, így bátorságot merítve, merítettem egy kanállal a levesből és belekevertem a rizses tálkámba. És azon a napon beleszerettem anyukám miso levesébe.

Azóta, ha anyukám nem készít, mindig rizst teszek a miso levesembe. Tulajdonképpen nem túl egészséges a levesbe rizst tenni, de egy ilyen kissé hűvös napon nagyon hiányzik egy tál forró rizses leves. A tőkehalas-moszatlevest is így sikerült megszeretnem.

Mint már említettem, még mindig válogatós vagyok, de húsz évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt. Ráadásul az Egyesült Államokba költözéssel a koreai ételek mellett más ételeket is elkezdtem fogyasztani, és ami a legfontosabb, annyi mindenféle húst tudok enni, amennyit csak akarok, kedvező áron, amiért nagyon hálás vagyok.

Ebben a tekintetben a mai vacsorát kimchi leveses rámennek (김치찜 라면) döntöttem, amit már korábban is megosztottam.