Bárhol éljünk a világon, mindig misszionáriusi szemlélettel

Nemrég egy templomban énekeltünk egy himnuszt, és hirtelen ez a szöveg meglepett.

Távolra elmenni, és nem hirdetni, bárhol is vagyok, mindig erősen imádkozom

Gyakran, amikor misszionáriusról beszélünk, a földrajzi helyet is hozzáadjuk, például a „gana-i misszionárius”, „perui misszionárius”, stb. Ezért a „misszió” szó (angolul: mission) érdekelt, ezért utánanéztem a szótárban.

A Naver koreai szótár szerint a 선 (sun - hirdetni) és a 교 (gyo - tanítani) karaktereket használva a misszió azt jelenti, hogy „a vallás terjesztése”. Tehát sehol sem szerepel, hogy feltétlenül egy adott távoli helyre kell menni, hogy prédikáljunk, hanem egyszerűen csak a vallási tanokat tanító és terjesztő embereket nevezik misszionáriusnak.

Ekkor eszembe jutott egy nemrégiben tartott elmélkedési jegyzet. Ott azzal fejeztem be, hogy imádkozom Japánért misszionáriusként, és meglepődtem, hogy ez a megjegyzés inspirációként szolgált egy másik személy számára is. Aztán az illető megnyugtatott, hogy semmi más szándéka nem volt.

Így tehát mi, egyszerű hívek is, ha egy adott célcsoportot, nemzetet vagy országot tartunk szem előtt, és közbenjáró imádsággal, néha anyagi támogatással is segítjük őket, akkor bármikor elhívott misszionáriusok lehetünk. Természetesen a modern egyház által meghatározott misszionárius kritériumok elég merevek, és az ő fáradságos munkájuk könnyen elhalványulhat ezen kijelentésem miatt.

De amit én hangsúlyozni akarok, az az, hogy a külső kinevezéstől függetlenül, ha a misszió szó definícióját nézzük, akkor a városunk, a kerületünk, sőt az országunk is célpontja lehet az evangélium hirdetésének. „Tele van a Korea templomokkal!” – mondhatnák, de valójában nem túl sok ember él helyes és igaz hittel a környezetünkben.

Ez ugyanígy igaz Amerikára is, ahol élek. Puritán szellemben épült ország, és Trump második elnöki ciklusa alatt újra Isten igéjére támaszkodva erősödik, de ebben a sokféle etnikumú országban továbbra is szükség van Isten irgalmára és szeretetére. A régiók közötti különbségek jelentősek, és ha csak egy kicsit is eltávolodok a lakóhelyemtől, teljesen más képek tárulnak elém, ez Amerika valósága.

Japán is mindig a közbenjáró imáim listáján szerepel. A bálványimádás elterjedt, és a keresztények aránya sem éri el az egy százalékot, de szerencsére egy negyedik generációs keresztény család leszármazottja lett miniszterelnök, és most talán épp véget ért a Trump elnökkel folytatott csúcstalálkozó, így hiszem, hogy ebben az országban még mindig van remény.

Számukra Isten nemcsak egy a sok földi istenség közül, hanem valóban az Ő egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak a keresztáldozatán keresztül megváltás örömhírét szeretném eljuttatni ezekhez a szegény lelkekhez, hogy megvigasztalja és meggyógyítsa őket.

Ahogy ma is megbeszéltük, Jézus azt mondta, szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk azokért, akik üldöznek és átkoznak minket. De vajon képes vagyok-e erre? Vizsgálom és megbánom magam. Amikor internetezem, néha a negatív hozzászólások idegesítőek, és ahelyett, hogy bölcsen reagálnék, gyakran eluralkodik rajtam a harag, amit szégyentellenül bevallatok.

Mivel idén rendszeresen elmélkedem Isten igéjén és megosztom másokkal, úgy döntöttem, hogy mostantól nem rosszal fizetünk vissza a rosszért, hanem inkább áldjuk meg őket, és imádkozzunk, hogy Isten lássa el szükségleteiket, ahogyan velünk is teszi. Hiszen a harag nem jó a lelki egészségnek.