Egy pillanat alatt igazi amerikaim lettem

Bár még mindig több időt töltöttem Koreában, de most, hogy több mint 18 éve élek az Egyesült Államokban -

Hirtelen elgondolkodom az identitásom és az online tevékenységeim közötti kapcsolaton.

Bár a nemzetiségem is megváltozott, annyira szeretem Amerikát. Vannak olyan dolgok, amik jók a mindennapi életben (a legnagyobb példa a természetközeli élet), de a számítógépeket is jól használó emberként kényelmesebb életet élek, mint Koreában.

A legnagyobb különbség az, hogy olyan dolgok, mint a hitelesítő tanúsítványok, amikről tudom, hogy csak Koreában léteznek, az Egyesült Államokban egyáltalán nem szükségesek. Sem az online banki számla megnyitásakor, sem az online vásárláskor vagy a közüzemi díjak fizetésekor nem kérnek semmit.

Ha kártyával fizetek, csak a nevet és a kártya adatait kell megadni, csekkel történő fizetéskor pedig meg kell adni a csekken feltüntetett banki routing számot és számlaszámot a névvel együtt. Sőt, a csekkek kapcsán a befizetést is egyszerűen és kényelmesen meg lehet oldani egy mobilalkalmazással.

És a weboldalak esetében is, a koreai portálok, mint a Naver vagy a Daum, kicsit is nehézkesek a számomra látássérültként, és a szemem hamar elfárad, de ha csak a Yahoo.com-ot nézem, a betűk nagyrészt nagyok, így olvasni is sokkal kevésbé fárasztó a szememnek. Koreában azért jobb, mint Japánban.

Igazából nemrégiben felhagytam a Threads használatával, a legnagyobb ok az volt, hogy bármennyire is írtam, a nézettségem nagyon szörnyű volt. Nem tudom, mi az oka, de az elmúlt 2 évben a korábban tervezettől eltérően sok lehetőségem volt koreaiul írni, mint az anyanyelvem, így a feedben a koreai nyelv dominált.

A probléma azonban az volt, hogy ha Koreában történt valami (például katonai diktatúra, vagy a KakaoTalk legutóbbi frissítése), akkor a feed tele volt ezekkel a dolgokkal, és annyira zavaró volt, hogy az enyém is. Ó, úgy éreztem, hogy ez valóban információs szennyezés, és úgy éreztem, hogy a radikális abbahagyásán kívül nincs más mód.

Másrészt, mivel az angol nyelvű felhasználók körében ritkán látni őszinte írásokat, mint a koreaiaknál, a Threads-en írt angol írásaim nézettsége és reakciói valójában szörnyűek voltak a koreaihoz képest. Ugyanez a helyzet a japánnal is. Rájöttem, hogy hiábavaló dologba fektetni az energiát, olyan, mintha a falnak vagy a semminek kiáltanék.

Ezért végül a bloghoz és ehhez a durumishoz tértem vissza. Itt nem aggódom a kommentek vagy a nézettség miatt. Nem érdekel, hogy az emberek sokat vagy keveset olvassák-e a cikkeimet, és nem is tudok róla. Sőt, mivel ez 16 nyelvre le van fordítva, a világban, amiről nem is gondoltam, elolvashatják a cikkeimet.

És néhány hónapja elkezdtem az Instagram Stories-t, de ha összehasonlítom a Threadsszel, akkor a Threadsből csak az jött ki, hogy az szemét. Persze, ha posztolni akarok az Instagramon, akkor mindenképpen szükség van fotóra, de ha csak szöveget akarok feltölteni az Insta Stories-ba, akkor írhatom a jegyzettömbbe, majd lefotózhatom és feltölthetem.

Ha belegondolok, az összes SNS-em amerikai (?). A blog a Naver, a durumis, a Medium, a Live Door és a nemrég megismert Note. Minden nyelven igyekszem kitartani. És most, amikor így rendezem a gondolataimat, csak arra a következtetésre jutok, hogy Amerika a valódi IT-erőmű. Koreában, mind a mesterséges intelligencia, mind a tűz esetén, a szint maga olyan, mint egy újszülött baba.

Ezért, bár nem vagyok benne jó, a hobbi szintjén autodidakta módon tanulom a programozást és a számítástudományt, és amennyire lehet, amerikai emberektől tanulok, és teszem a sajátommá. Úgyis angolul használom a számítógépet és a telefont is, így a koreai tanárok tanítását eleve nem is értem.

Remélem, hogy ezen a héten jól végzem a CSS-es final projectet az FCC YouTube-csatornán.